Az ifjú pár végre kettesben marad. A székely legény becsukja az ajtót, sóhajt egy nagyot, és elérkezik a nagy pillanat.

Reggelre viszont bizony… nem lett véres a lepedó.

A fiú vakaródzik, mint akit csalán csípett:

– A fene egye meg, most mit mondok az apámnak? – motyogja.

Körülnéz, de csak egy vödör zöld festéket talál a sarokban.

– No, ha más nincs, akkor ez is megteszi – mondja, és gondolkodás nélkül belemártja a kezet, majd jól összemaszatolja a lepedöt.

Reggel kiterítik a lepedót a ház elé, hogy mindenki lássa. A népek összegyülnek, suttognak, tátják a szájukat:

– Ejha, zöd lett? Miféle menyecske ez?

Csak az öreg székely, az apja szólal meg, szigorú arccal végigméri a lepedöt, aztán elmosolyodik, megszívja a pipáját, és csak annyit

mond:

– Ez az, fiam… fel az epéig!