Ez az ín egy ősi izomhoz, a palmaris longushoz kapcsolódik, amelyet elsősorban a fán élő főemlősök, például a makik és a majmok használtak az ágról ágra való mozgáshoz. Mivel az emberek és a talajlakó emberszabású majmok, például a gorillák, már nem támaszkodnak erre az izomra vagy ínra, mindkét faj fokozatosan elvesztette belső funkcióját.
Mindazonáltal az evolúció a saját tempójában halad – lassan –, és az emberek körülbelül 90%-a még mindig hordozza ezt a maradvány tulajdonságot, amelyet főemlős ősünktől örököltünk. Annak megállapításához, hogy megvan-e ez az ín, helyezze az alkarát egy asztalra tenyérrel felfelé. Helyezze a kisujját a hüvelykujja mellé, és emelje fel kissé a kezét a felületről. Ha egy kiemelkedő sávot vesz észre a csuklója közepén, akkor egy ín kapcsolódik a még meglévő palmaris longushoz.
Ha nem észleled ezt az ínt, az egy evolúciós változást bizonyít!
Ennek az ínnak a megléte vagy hiánya valójában lenyűgöző kapcsolatot teremt ősi örökségünkkel, mivel azok az egyének, akik rendelkeznek vele, látható kapocsként szolgálnak evolúciós múltunkhoz. Azok az egyének, akiknél nincs ilyen ín, szintén kézzelfogható bizonyítékát szolgáltatják a folyamatos emberi evolúciónak.
Az, ahogyan testünk megőrzi evolúciós történetünk bizonyítékait, továbbra is lenyűgöz minket. Érdekes, hogy fizikai jellemzőink, még azok is, amelyek jelentéktelennek vagy elavultnak tűnnek, mélyreható betekintést nyújthatnak evolúciós történetünkbe.
