Salátát rendeltünk, de apró fekete pöttyök voltak az ételben – egyenesen a kórházba mentünk.

Ezek nem magok… Nézd, ezek… mozognak? Közelebb hajoltunk – és meghűlt bennünk a vér. Azok a „magok” tényleg mozogtak. Apró, szinte átlátszó gömbök, sötét pöttyökkel belül… Tojások voltak. Valamilyen rovartojások. Ott, az ételben. Először a sokk jött, majd a sikolyok. Pincérek rohantak oda, próbálták elmagyarázni, de mi már hívtuk a mentőket. Fogalmunk sem volt, milyen lény tojhatta le ezeket a tojásokat – vagy hogy ettünk-e belőlük. A barátom pánikba esett – a félelemtől vagy a hányingertől.

A kórházban megvizsgáltak minket, vizsgálatokat végeztek, felírtak gyógyszereket „csak a biztonság kedvéért”, és azt mondták, figyeljük a tüneteket. Ami az éttermet illeti – természetesen panaszt tettünk. Megpróbálták „műszaki hibával” vagy „beszállítói romlott alapanyagokkal” mentegetni, de nem számított. Egy ilyen vacsora után odalett a bizalom. Azóta, valahányszor chia magot látok, emlékszem arra az estére.