A reggel úgy kezdődött, mint bármelyik másik, csendes, megszokott környezetben és félig ébren töltött kényelemben. Halvány fény szűrődött át vékony felhőkön, madarak ismerős hangokkal töltötték be a levegőt, és semmi sem utalt arra, hogy ez a nap más lesz, mint az előző. Ez az illúzió abban a pillanatban szertefoszlott, amikor elértem az autómat. Halvány, ismeretlen foltok pettyezték a szélvédőt, a tükröket és a motorháztetőt, szétszórva, mintha valami lábujjhegyen ugrált volna a felszínen, miközben aludtam. Apró lábnyomoknak tűntek – finomak, pontosak és furcsán szándékosak. Közelebb hajoltam, a szívemet kíváncsiság és egy pillanatnyi aggodalom dobogtatta, próbálva kitalálni, hogyan jelenhetnek meg ilyen foltok egyik napról a másikra egyetlen hang, egy karcolás vagy bármilyen zavaró jel nélkül.
Ahogy közelebbről is szemügyre vettem őket, a rejtély csak mélyült. Nem eső, madárürülék vagy szél hordta törmelék nyomai voltak ezek. Minden egyes nyom különálló volt, egyenletesen elosztott, mégis kissé szabálytalan, mintha valami könnyű és fürge, céltudatosan mozgó dolog hagyta volna őket. Sokkal tovább álltam ott, mint szerettem volna, és fejben a magyarázatokon gondolkodtam. Egy mosómedve? Egy macska? Valami furcsa kémiai reakció a nedvesség és a fém között? A csendes környék nem kínált válaszokat, és a csend furcsán drámaivá tette a jelenetet. Az autóm – ami általában nem más, mint egy eszköz a bevásárláshoz és az ingázáshoz – hirtelen egy megoldásra váró rejtvény középpontjába került.
lásd a folytatást a következő oldalon
